logo

BEMUTATKOZÁS

LAKNI KELL, és ennek megfelelően mindannyian lakunk is valahol, valamilyen körülmények között. Nagyvárosban, tanyán, falun, egyedül, baráttal, barátnővel, családdal, közösségben, lakótelepen, családi házban vagy egy raklapokból tákolt kunyhóban. Az, hogy fedél van a fejünk felett, sajnos nem feltétlenül jelenti azt, hogy otthonunk is van. Pedig az otthon az egyik legfontosabb dolog az életünkben, és egy éjszakai menedékhely sosem fogja azt a szerepet betölteni, amit az otthon. Ahova jó visszatérni, ahol várnak ránk, ahova emlékek fűznek, ahol szeretnek bennünket, ahova elbújhatunk, ahova vendéget hívhatunk, ahol biztonságban érezzük magunkat, ahol emberhez méltóan élhetünk. Az a több ezer társunk Magyarországon, akiknek nem lehet ebben az érzésben része, megérdemli, hogy mi, a szerencsések, akiknek van otthonunk, és mi, építészek, akik otthonokat teremtünk, odafigyeljünk rájuk. Ezért szervezik 2016 óta a Szolidáris Építészet Kutatócsoport tagjai és barátaik ezt a programot.

KÜLDETÉSÜNK

A LAKNI KELL programsorozat hozzáadott értéke a szociális érzékenység és empátia integrálása az egyetemi közegbe, valamint a szemléletmód formálása és a társadalomkép bővítése. A közös gondolkodás és kölcsönhatás erősítheti a résztvevők kapcsolatát és befogadóvá válhatnak mások problémáinak megértésével kapcsolatban. A design thinking, a kreatív problémamegoldó technikák szerepe egyre elterjedtebb a tervezők körében. Jellemző ez a szociális designra, a társadalmilag elkötelezett tervezésre és művészetekre. Ennek gondolati- és gyakorlati alkalmazásának fontosságát az egyetemi szféra is felismerte és sok helyen építette be az oktatási anyagokba. A szociális design folyamata többrétű és összetett, motivációja a változás igénye. Feladatainak egyike a design thinking lehetőségeinek átadása, elsajátítása, akár a tanulmányi évek alatt. Ezt a szemléletmódot helyezi előtérbe a PTE Műszaki és Informatika Kar Szolidáris Építészet Kutatócsoportja, amely 2016 óta évről-évre rendezi meg LAKNI KELL elnevezésű programsorozatát. Oktatókkal és diákokkal közösen a művészetet és az építészetet szorosan összekapcsolva keresünk, olyan beavatkozási lehetőségeket a hajléktalanság társadalmi problémáinak területén, ahol kis léptékű építészeti-művészeti beavatkozással lehet érzékelhető változást elérni.

A hasonló programok reményt adnak arra, hogy a jövő építész generációjának lesznek a megoldásra váró szociális kérdések iránt érzékeny és fogékony tagjai.

KAPCSOLAT

E-mail: ptemik.laknikell@gmail.com
dr. Dányi Tibor Zoltán E-mail: danyi.tibor@mik.pte.hu